Befagyasztják a nyugdíjakat Franciaországban

A francia kormány a 2015 és 2017 közötti időszakban 50 milliárd eurót (15,5 ezer milliárd forintot) takarít meg, az intézkedés részenként befagyasztják a szociális juttatások összegét és a közszférában dolgozók bérének korábbi befagyasztása is érvényben marad – jelentette be szerdán Manuel Valls miniszterelnök. 

 A kormányülést követő sajtótájékoztatón a korábban már bejelentett 50 milliárd eurós megtakarításról a miniszterelnök elmondta, hogy abból 18 milliárd eurót az állami, 11 milliárd eurót az önkormányzati, 10 milliárd eurót az egészségügyi kiadások és 11 milliárdot a társadalombiztosítás egyéb költségeiből tart vissza az állam.

„Nincs szó arról, hogy csökkennek a szociális kiadások. De a kivételes helyzetben, amelyben vagyunk, nem fogjuk az összegeket 2015 októberéig emelni” – hangsúlyozta a kormányfő.

A befagyasztás a nyugdíjakra is vonatkozik, és elképzelhető, hogy a kiegészítő nyugdíjakat is érinti majd, amelyek a szociális partnerektől függnek. Az átmeneti intézkedések viszont a legszerényebb nyugdíjakra nem vonatkoznak.

A miniszterelnök jelezte, hogy más szociális juttatásokat is befagyasztanak 2015 októberig, az alól csak a minimális juttatások, a munkanélküli segély lejárta után járó fix összegű segély és a rokkantnyugdíj jelentenek kivételt, amelyek az inflációnak megfelelően fognak emelkedni.

A megtakarítás célja Franciaország államháztartási hiányának csökkentése az Európai Bizottságnak tett kötelezettségvállalások függvényében és a munkára rakodó járulékcsökkenés miatti adóbevétel-kiesések kompenzálása.

„A deficitcsökkentés ahhoz kell, hogy mozgásteret találjunk a befektetésekhez, a jövő építéséhez és hogy biztosítani tudjuk a szociális modellünk és a közszolgáltatásaink fenntarthatóságát” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A költségvetési programot Valls április 23-án terjeszti a kormányülés elé, arról április 30-án szavaz a parlament, mielőtt Brüsszelben is bemutatja a kormányfő.